Az ősi filozófia kozmocentrizmusa az elsőa világfilozófiai gondolkodás fejlődési fázisa, amely a Kr. e. 6. századtól az AD hatodik századig tartott. A korai ősi filozófia a világ mitológiai nézetén alapult, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a természethez és annak jelenségeihez, ezért „fizikai”, azaz természetesnek hívták. Az ősi filozófia kozmocentrizmusa a kozmoszt az univerzum központjának tekinti, amely a természetes természetes harmónián alapul.
A fő kérdés a világ eredete volt - innenmi, miből, hogyan született az élet. A filozófusok - "fizikusok" a természeti jelenségekben találták meg a választ, és a természetet tartották a rend és a harmónia forrásának. Az ókori görögben a "természet" szó ellentéte volt a "káosz" szóval.
Gondolataik fő feladata, hogy a gondolkodók meghatározzák a lét alapvető elvének, egyfajta anyagnak a keresését, amelyből nemcsak az egész látható világ, hanem intelligens élőlények is születhetnek.
Az "alapelv" fogalmának jelöléseaz ókori görög filozófusok bevezették az "Arche" kifejezést. A milesiai iskola képviselői minden lehetséges természeti jelenséget annak tekintettek: Thales például a vizet nevezte minden létező alapelvének, Herakleitoszt - a tüzet, az Anaxagorast - a földet, és az Anaximenest - a levegőnek. A nem materialista irányultságú iskolák képviselői, mint az elsőszülött anyag, absztrakt fogalmaknak nevezik őket: "Tao", "Logos", "Eidos", "Yin-Yang".
A filozófiai gondolkodás valódi forradalma az voltParmenides logikája, miszerint "semmi" nem létezhet, és egy dolognak lenni "azt jelenti, hogy az már nem válhat olyanná, amellyel az aktuális pillanatban nincs. A dolgok magyarázatának ez az elvont-logikus megközelítése számos gondolkodási iskolában tovább fejlődött. Demokritosz, mint az atomizmus irányának képviselője, úgy vélte, hogy a világ a legkisebb oszthatatlan részecskékből áll, amelyek az ürességben mozognak. Véleménye szerint a "semmi" nem létezik - ez egy vákuum, amelyben az atomok mozognak.
Az ókori filozófia kozmocentrizmusa a világ harmóniájának és rendjének okát is fel kívánta tárni.
A materialista természetfilozófusok úgy vélték, hogy ennek oka vana harmónia benne rejlik magában a természetben, a fizikai folyamatokban és jelenségekben. Víz, föld, levegő, tűz, atomok - mindez magában hordozza a természetes törvényeket.
A racionalista idealisták a világrend okát a spirituális folyamatokban és jelenségekben látták. A filozófia ezen vonalának alapfogalmai az eidosz, az ötlet, az ésszerű kezdet, a korlátlan - apeiron.
Ugyanakkor a filozófiában kozmocentrizmus próbálkozottkombinálja ezt a két lényegében ellentétes áramot. Így általánosító tanítások merültek fel, mint például a yin és a yang keleten, a pitagorai iskola az ókori Görögországban. Fő gondolatuk a következő: a világ annyira harmonikus, mert a benne lévő ellentétek egyek, és a harmónia lényege a "teljes mozaik". E filozófusok szerint az erkölcsi megtisztulás, a természetbe való intellektuális behatolás tette lehetővé a szellemi megmentést.
megállapítások
Az ókori filozófia kozmocentrizmusa egységet látott a sokféleségben: a világ soká vált. Minden tárgy és jelenség összekapcsolódik, miközben semmi sem önellátó.
Az ókori filozófia jellemző vonásai a következő kifejezésekkel fejezhetők ki:
- Ahhoz, hogy természetes legyünk, önmagunk legyünk, az embernek törekednie kell a természetre, mert bölcs.
- Ideálisan fejlett személyiség - kiegyensúlyozott, harmonikus, természetes.
- Az ember lelke és teste gyönyörű, mert a természet így teremtette őket.
- A szépség élvezete katarzist okoz - a lélek megtisztulása, amelynek eredményeként az ember arra törekszik, hogy jobbá váljon, élni akar.
A kozmocentrizmus leghíresebb képviselői Herakleitos, Szókratész, Konfuciusz, Platón, Demokritosz, Pitagorasz.
