A szuverenitás a függetlenség vagy a jogok kombinációja?

A szuverenitás a legfontosabb kategóriaállami és nemzetközi jog. A történelmileg egy bizonyos területhez rendelt népesség önálló jogi egységként való elismerése jelentős hatáskörök megadásával jár az emberek számára.

Az elméleti szakemberek a koncepció tartalmáról vitatkoznak"szuverenitás". Az állam belső és külső függetlenségének meghatározása nem tűnik teljesen helyesnek. A belső függetlenség ebben az esetben nem kérdőjelezhető meg, mivel az emberek a képviseleti testületekre ruházzák át a hatalmat, ezáltal adminisztratív hatáskörökkel ruházzák fel őket.

A meghatározás összetettsége a jellemző"Külső szuverenitás". Ez összefügg azzal a problémával, hogy a globalizáció összefüggésében bármely ország függetlenségéről beszélhetünk. Szoros külpolitikai interakció, kereskedelem, gazdasági tevékenység - mindez fokozza az államok egymástól való függőségét. Kiderült, hogy formálisan minden ország saját megértése szerint folytathatja külpolitikáját. De valójában a szuverénnek lényegesen kisebb a politikai súlya, ha nem tartozik a modern gazdasági vezetők által alkotott nemzetközi közösséghez.

Úgy dönt, hogy csatlakozik ehhez vagy ahhoz az unióhoz,az állam kénytelen nemcsak a külpolitikát, hanem a belső politikát is bizonyos módon folytatni, elérve a szervezet által meghatározott normákat.

Ennek vagy annak elfogadásának egyik feltételehogy a nemzeti jogszabályokat összhangba hozzák a nemzetközi szerződés (ek) rendelkezéseivel. Rendszerint ezek a dokumentumok felvetik a természetes emberi jogok védettségének követelményeit, de a nemzeti jogi keret gazdasági és politikai szükségszerűségből fakadó kényszerű megváltoztatásának ténye önmagában kétségessé teszi a szuverenitást. Ez a helyzet ahhoz vezet, hogy a vizsgált kategória megfelelőbb meghatározása után kell kutatni a modern realitásokhoz.

Tehát az emberek szuverenitása biztosítja őketreprezentatív testületek létrehozásának képessége. Ez utóbbiakat hatalommal ruházzák fel, amelynek köszönhetően a lakosság nevében és érdekében a bel- és külpolitikát folytathatják. Szűk értelemben tehát a szuverenitás fogalma az állam azon képességére redukálódik, hogy népe nevében kölcsönhatásba léphessen a nemzetközi színtéren más országokkal: elfogadja a szerződéseket, unióba lép stb.

Az új államok megjelenésének és elismerésének kettője vanaz előfeltételek típusa. A nemzetközi közösség felismerheti egy olyan entitás függetlenségét, amely egy másik, a szuverenitás nagyobb hordozójának része volt. Ezt a gyakorlatot a posztszovjet időszakban hajtották végre, amikor a Szovjetunióból érkező bevándorlók függetlenséget nyertek. A szuverenitás ebben az esetben az oktatás függetlenségének elismerése, amelynek az "államiság" tapasztalata van. Ilyen országok például Grúzia, Örményország, Lettország, Észtország és mások.

A függetlenség megszerzésének második módja azez az oktatás szuverenitásának elismerése, amelynek ennek megfelelően nincs tapasztalata független állam létéről. Tehát a mai Kirgizisztán, Türkmenisztán és Kazahsztán területén az Unióból való kilépés előtt nem voltak azonos nevű formációk.

Az országok különös figyelmet és szuverenitást érdemelnekamelyet részben elismertek. Abháziát, Dél-Oszétiát, a Pridnestrovian és a Hegyi-Karabah Köztársaságokat a nemzetközi közösség mintegy 20 éve nem ismeri el önálló külpolitikai alanyként.