A Szovjetunió idején messze nem mindena lakosság egészen a jelenlegi kormány volt. A disszidensek olyan emberek voltak, akik nem támogatták a körülöttük élők politikai nézeteit, valamint a szovjet rendszert. Lelkes ellenfelei voltak a kommunizmusnak, és rosszul bántak mindenkivel, aki bármilyen módon hozzányúlt. A Szovjetunió kormánya viszont nem hagyhatta figyelmen kívül a másként gondolkodókat. A Szovjetunió disszidensei nyíltan kinyilvánították politikai álláspontjukat. Néha egész földalatti szervezetté egyesültek. A hatóságok viszont a törvény szerint eljárást indítottak a másként gondolkodók ellen.
"Politikai disszidens"
A Szovjetunióban a disszidensek szigorúan tilosak voltak.Bárki, aki közéjük tartozott, könnyen száműzetésbe kerülhetett, sőt gyakran le is lőtték. A disszidensek undergroundja azonban csak az 1950-es évek végéig tartott. Az 1960-as évektől az 1980-as évekig a disszidens mozgalom uralta a nyilvánosságot. A "politikai disszidens" kifejezés sok gondot okozott a kormánynak. És ez nem meglepő, hiszen szinte nyíltan közvetítették véleményüket a nyilvánosság felé.
Az 1960-as évek közepén arról, hogy mi van"Disszidens", szinte minden állampolgár ismerte már, és nem csak a Szovjetunió, hanem külföldön is. A szakadárok szórólapokat, titkos és nyílt leveleket terjesztettek sok vállalkozásnak, újságnak, sőt kormányzati szervnek is. A lehetőségekhez mérten igyekeztek szórólapokat küldeni és nyilatkozni létezésükről a világ más országaiba.
A kormány hozzáállása a másként gondolkodókkal szemben
Szóval, mi az a „diszidens”, és honnan jött?ezt a kifejezést? A 60-as évek elején vezették be, hogy a kormányellenes mozgalmakra hivatkozzon. A „politikai disszidens” kifejezést is gyakran használták, de eredetileg a világ más országaiban használták. Idővel maguk a Szovjetunió disszidensei kezdték magukat nevezni.
A kormány időnként disszidenseket indítottterrorcselekményekben résztvevő valódi banditák, mint például a 77-es moszkvai robbanás. Ez azonban messze nem így volt. Mint minden szervezetnek, a disszidenseknek is megvoltak a maguk szabályai, mondhatni törvényeik. A főbbek kiemelhetők: „Ne alkalmazz erőszakot”, „Cselekvések nyilvánossága”, „Az alapvető emberi jogok és szabadságjogok védelme”, valamint „A törvények betartása”.
A disszidens mozgalom fő feladata
A disszidensek fő feladata az volttájékoztatni a polgárokat arról, hogy a kommunista rendszer túljárt a hasznosságán, és a nyugati világ szabványainak kellene felváltania. Feladatukat különféle formában látták el, de gyakran szakirodalom, szórólapok megjelentetése volt. A szakadárok időnként csoportokba gyűltek és tüntetéseket tartottak.
Hogy milyen "disszidens", azt már ismertékgyakorlatilag az egész világon, és csak a Szovjetunióban tettek egyenlővé a terroristákkal. Gyakran nem disszidenseknek, hanem egyszerűen "szovjetellenes" vagy "szovjetellenes elemeknek" nevezték őket. Valójában sok másként gondolkodó nevezte magát így, és gyakran megtagadta a „disszidens” definícióját.
Alekszandr Isajevics Szolzsenyicin
Ennek egyik legaktívabb résztvevőjemozgalom Alekszandr Isajevics Szolzsenyicin volt. A disszidens 1918-ban született. Alekszandr Isaevich több mint egy évtizeden át tagja volt a disszidensek társaságának. A szovjet rendszer és a szovjet hatalom egyik leglelkesebb ellenfele volt. Elmondhatjuk, hogy Szolzsenyicin a disszidens mozgalom egyik felbujtója volt.
A disszidens következtetése
A második világháború idején elmentelöl és kapitányi rangra emelkedett. Azonban kezdett helyteleníteni Sztálin számos cselekedetét. Még a háború alatt is levelezett egy barátjával, amelyben súlyosan bírálta Joseph Vissarionovichot. A disszidens irataiban olyan papírokat vezetett, amelyekben a sztálini rendszert a jobbágysághoz hasonlította. A "Smersh" alkalmazottait érdeklik ezek a dokumentumok. Ezt követően megindult a nyomozás, melynek eredményeként Szolzsenyicint letartóztatták. Megfosztották a kapitányi rangtól, 1945 végén mandátumot kapott.
Alexander Isaevich majdnem 8 évet töltött börtönben.1953-ban szabadult. Azonban még bebörtönzése után sem változtatott a szovjethatalommal kapcsolatos véleményén és hozzáállásán. Valószínűleg Szolzsenyicin csak arról győződött meg, hogy a Szovjetunióban a másként gondolkodóknak nehéz dolguk van.
A jogi közzétételhez való jog megvonása
Alexander Isaevich számos cikket publikált ésszovjethatalom témájával foglalkozik. Brezsnyev hatalomra kerülésével azonban megfosztották a lemezei legális közzétételének jogától. Később a KGB-tisztek Szolzsenyicin összes, szovjetellenes propagandát tartalmazó dokumentumát lefoglalták, de Szolzsenyicin ezután sem állt szándékában abbahagyni tevékenységét. Aktívan bekapcsolódott a társadalmi mozgalmakba, valamint az előadásokba. Alekszandr Isaevich megpróbálta mindenkinek elmondani, mi az a „diszidens”. Ezekkel az eseményekkel kapcsolatban a szovjet kormány Szolzsenyicint az állam komoly ellenségeként kezdte felfogni.
Miután Alexander könyvei megjelentek benUSA engedélye nélkül kizárták a Szovjetunió írói társaságából. Valódi információs háború robbant ki Szolzsenyicin ellen a Szovjetunióban. A hatóságoknak egyre jobban nem tetszettek a Szovjetunióban a szovjetellenes mozgalmak. Így az 1970-es évek közepén Szolzsenyicin tevékenységének kérdése az SZKP Központi Bizottságának tanácsa elé került. A kongresszus végén úgy döntöttek, hogy letartóztatják. Ezt követően, 1974. február 12-én Szolzsenyicint letartóztatták és megfosztották szovjet állampolgárságától, később pedig kiutasították a Szovjetunióból Németországba. A KGB-tisztek személyesen szállították repülővel. Két nappal később rendeletet adtak ki az összes dokumentum, cikk és minden szovjetellenes anyag elkobzásáról és megsemmisítéséről. A Szovjetunió minden belügye „titkosnak” minősült.
