Az élet minden területén ezzel szembesülünkolyan fizikai jelenség, mint a szín. Döntő szerepet játszik a belsőépítészeti folyamatban, a saját arculatának megalkotásában, és sokat jelent akkor is, ha rokon a festészettel. Mindenki tudja, hogy a spektrum kromatikus és akromatikus színekre oszlik: az előbbieknek vannak árnyalataik, egy bizonyos szintű világosságuk, telítettségük - egyszóval mindezek a színek, amelyeket látunk (piros, zöld, kék, barna és így tovább). Ami a másodikat illeti, tartalmazzák a világosabb fehéret, a legsötétebb feketét, valamint számos szürke árnyalatot, amelyek a fenti kettő között vannak.
Tehát az akromatikus színeket másképp nevezhetjükszíntelen, semleges. Kizárólag fényerősségükben különbözhetnek egymástól, de nincs hang- vagy árnyalatuk. Az életünkben gyakran használják alap- és segédként, és a kortárs művészet utoljára elfoglalják. Az elmúlt évszázadokban a művészek inkább a színnel dolgoztak - festményeiket pasztell, olajjal, színes szenekkel festették. Azokat a vászonokat, amelyekre a képet csak ceruzával alkalmazták, vázlatoknak tekintették.
A huszadik században az acromatikus színekvezető helyet szerezzen a festészet területén a mesterek között. Az egyik első művész, aki fekete-fehérre festette vásznát, Pablo Picasso volt. Munkái közül érdemes kiemelni a "Guernica" -t - egy teljes absztrakciót, ráadásul színtelen. Picasso vásznai közül sok vázlat formájában maradt, anélkül, hogy további színnel lett volna kitöltve. Hasonló szellemben készült önarcképe, ahol a szerző fiatalkorában mentális képet készített magáról.
Az absztrakcionizmus másik képviselője volt a miénkhonfitársa, Kazimir Malevich. A világosabb és legsötétebb akromatikus színek illeszkednek a "Fekete négyzet" világképébe. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a többi művében a szín teljes fényerővel van jelen, míg a fekete-fehér színskála csak részletekben jelenik meg. Például a "Nők a mezőn" című munkája demonstrálja a sima színátmenetek, az árnyalatok fokozatosságának hiányát. A fő kromatikus színek mind a háttérben, mind a vászon fő részleteiben jelen vannak. Csak a közepén lévő nő van fekete-fehérre festve.
Úgy gondolják, hogy az akromatikus színek azsemleges, amely mindenki máshoz keveredik. Ez a színskála azonban vezető helyet foglal el a fotósok körében. Úgy gondolják, hogy a fekete-fehér fényképen jelenik meg a kép egész lényege, különösen, ha portréról van szó. Az utcákat és a városokat is ilyen hangnemben filmezik, ezek némely csendélet számára megfelelőek. Van még egy külön "fekete-fehér fényképészeti iskola" is, amely megtanítja, hogyan kell színtelen képeket készíteni. A színes fényképekkel ellentétben az ilyen művek sokkal több tehetséget és tudást igényelnek.
Színtónus, legyen az festményen ábrázolva,ceruzával, festékkel vagy fényképpel írva közvetíti számunkra ennek a kompozíciónak a hangulatát, lényegét. Színtelen skála használata nehéz. A világ számos remekműve azonban megmutatja számunkra, hogy a művész készsége képes legyőzni ezt az akadályt.