Az exkommunikáció mint az elnyomás módszere

A kiközösítés hagyományosvallási büntetés, amelyet a kereszténységben alkalmaznak, és olyan emberekre vonatkozik, akik viselkedésükkel vagy kimondott meggyőződésükkel károsíthatják az egyházi tekintélyt. Bár vannak információk arról, hogy ilyen intézkedéseket alkalmaztak a hitehagyottakra és a törvénysértőkre a zsidóságban és a pogány vallásokban (például az ősi kelták körében). Jelenleg úgynevezett részleges, kis kiközösítés (tiltás) és anatóma formájában létezik. Az első közülük ideiglenes intézkedés, a második pedig egy olyan időszakra kerül kiszabásra, amíg a tettes teljesen meg nem tér.

Mondhatjuk, hogy ennek a büntetésnek az jelentésea korai kereszténységben gyökerezik. Mivel az „egyház” szó görög jelentése „gyülekezés”, vagy hívõk közösségét jelenti, az a személy, aki belépve ebbe az embercsoportba („ecclesia”) és bizonyos ígéreteket tett, megszegte õket, megfosztották velük a kommunikációtól.

Ezen kívül "közösség" azokban a napokbanközös hálaadó étkezéshez kapcsolódik, amelyre az utolsó vacsora emlékére került sor. Ezért az egyházból való kiközösítést a bűnösök megtiltásának a hívőkkel való megtérésig való megtiltásának tilalmának tekintették.

Később azonban ennek a vallásosnak a jelentésea büntetés nagyon súlyos változásokon ment keresztül, sőt az elnyomás eszközévé vált, beleértve a politikai is. Először kiterjesztették azokra az emberekre, akiknek meggyőződése jelentősen vagy nem nagyon különbözött a többség, és mindenekelőtt a kormányzó csoport véleményétől. Az ilyen embereket eretnekeknek kezdték nevezni. Aztán volt egy ilyen kiközösítés, mint interdiktum, amelyet főleg Nyugat-Európában gyakoroltak, amikor a büntetést elért városban vagy faluban nem kereszteltek, nem házasodtak össze és nem temették el a temetőkben.

Sőt, a XII – XIII. Században egy ilyen látszólag vallásos büntetés automatikusan komolyabbat kezdett hordozni

ny következményei és jogi felelőssége.Kiközösítés - az úgynevezett "keresztény emberek" elől való kizárás oda vezetett, hogy azt a személyt meg lehetett ölni vagy kirabolták, és senkinek nem kellett rajta segíteni. A megbánatlan eretnek anatémája a gyakorlatban és az inkvizíció nyelvén azt jelentette, hogy őt a világi hatóságoknak "az esedékes büntetés végrehajtása érdekében" - a tétes halálbüntetésért - átadták.

Az ortodox egyházban ez a büntetés is gyakran elnyomó volt. Különösen egy kiközösített személy

nem temethették el a keresztény szokások szerint.Ennek markáns példája egy olyan kiváló író története, mint Lev Tolsztoj. Egy ilyen "gondolatvezér" kiközösítése az egyházból az ortodoxia kritikája és a kereszténységről, különösen a dogmákról és a rituálékról szóló saját nézeteinek betartása miatt éles tiltakozó reakciót váltott ki. Felesége törvénytisztelő ortodox keresztény lévén felháborodott levelet írt a Szent Zsinathoz.

Nem csak így reagáltakvilági humanisták vagy forradalmi gondolkodású fiatalok, de vallásfilozófusok, sőt II. Miklós császár jogi tanácsadója is, aki a zsinat ezen döntését "butaságnak" nevezte. Az író maga válaszolt Tolsztoj egyházból való kiközösítésére levélben, ahol megjegyezte, hogy ez a dokumentum törvénytelen, nem a szabályok szerint készült, és másokat is rossz dolgokra ösztönöz. Azt is kijelentette, hogy ő maga sem szeretne olyan közösséghez tartozni, amelynek tanítását hamisnak és károsnak tartja, elrejtve a kereszténység lényegét.