Bármit mondjon valaki, de a modern fiatalok nem tisztelikhagyományok, mint az idősebb generáció. Sőt, a városlakók teljesen elfelejtették azt a hagyományt, mint a menyasszony párkeresése, miközben a falvak lakói még ma is ezt tartják. Lehet, hogy a rítus az idők során némi változáson ment keresztül, de a fő lényeg megmarad.
Úgy gondolják, hogy a fiataloknak bele kell tenniükszüleik hírneve a jövőre vonatkozó tervekről. Általában a leendő vőlegénynek a megjelölt napon virágokkal, tortával és egy üveg jó borral kell a menyasszony házába jönnie. Ezt követően engedélyt kell kérnie kedvese szüleitől, hogy feleségül vegye a lányát. A vőlegény párkapcsolata kétségtelenül a menyasszonyi házban tanúsított gáláns viselkedésében is rejlik, ahol a legjobb oldalról kell bizonyítania, és jó benyomást kell tennie kedvese szüleire, hogy megegyezzenek.
Valójában egy ilyen látogatás csak formalitás,a fiatalok már elhatározták, hogy e nélkül is házasodnak, de a leendő anyóssal és apóssal való jó kapcsolathoz udvariassági hívás szükséges. A menyasszonynak viszont meg kell látogatnia a vőlegény házát egy visszatérő látogatással, hogy megismerkedjen a leendő anyósával. A lánynak meg kell mutatnia a legjobb oldalát, és meg kell győznie a vőlegény anyját, hogy méltó párja a fiának. Ez modern menyasszonyi párkeresésnek tekinthető, míg korábban ezt az eseményt komolyabban vették, és a felkészülés is sokkal több időt vett igénybe.
Azért küldték el, hogy feleségül vegyék a menyasszonyta vőlegény vagy a párkereső rokonai, akik néha kifejezetten kiválasztották a menyasszonyt a vőlegénynek. Tehát a vőlegény rokonai, általában a keresztszülők jöttek a menyasszony házába, és kérték, hogy adják feleségül a lányt.
A menyasszony párkeresése nem volt könnyű feladatez nem minden nap volt megfelelő, nem lehetett szerdán vagy pénteken elmenni udvarolni. Ilyen „utazásra” csak naplemente után kellett menni, és a menyasszony házához vezető úton nem volt szokás beszélgetni. Az útvonalat titokban tartották, csakúgy, mint a párkeresés indulásának időpontját. Általában a párkeresőknek nem a főutcán kellett volna érkezniük, hanem észrevétlenül kellett eljutniuk a hátsó kertekbe, óvakodva a gonosz szemtől. A menyasszony párkeresésére kenyeret kellett vinni, amit törölközőbe csavartak. Ha a javaslatot elfogadták, akkor a kenyeret a menyasszony házában hagyták, ha a párkeresők visszautasították, visszavitték magukkal.
Miután a párkeresők átlépték a ház küszöbétmenyasszonyok, elkezdődött a licitálás. Néha közvetlenül a látogatásuk céljáról beszéltek, néha pedig burkolt viccekben. "Van árud, van kereskedőnk" vagy "Jó üszőt keresünk, meg tudod mutatni, mi van?" Az ilyen viccek segítettek a megfelelő hangulatba hozni. Ekkor a lány leült a kályhához és agyagot lapátolt, nem vett részt a beszélgetésben és nem fejtette ki véleményét.
Nem volt szokás először odaadni a lányát, így többször is jöttek a párkeresők. Ha a vőlegénynek egyáltalán nem tetszett, akkor tököt vittek neki - ez visszavonhatatlan visszautasítást jelentett.
Ha sikerült a párkeresés, akkor a végénA látogatás során törülközőt cseréltek a párkeresőkkel, ők pedig háromszor megkerülték az asztalt, majd keresztet vetve az ikonok előtt megegyeztek a menyasszony napjában, az eljegyzés időpontjában stb.
A menyasszony párkeresése felelősségteljes és fontos voltaz egész család üzlete. A párkeresés fő feladata a vagyonszerződés megkötése volt, amely lehetővé tette egy új házasság és család gazdasági alapjainak meghatározását. A párkeresőket természetesen a menyasszony hozománya, a szüleit pedig a vőlegény anyagi jóléte érdekelte. A modern világban mindez egyezmény marad, és még ha a szülőket is aggasztja ez a kérdés, már nem szokás megkérdezni.
Sok családban még mindig vannak jelek ésaz esküvő napjához kapcsolódó hagyományok és az arra való felkészülés egész folyamata. Továbbra is igyekeznek gondosan megválasztani az esküvő időpontját, és betartanak néhány hagyományt a menyasszonyi ruhaválasztással kapcsolatban stb.
